Márciusban több civil kerekasztalon is részt vettünk.
VI. kerület – A Terézvárosban 2023. március 2-án alakult meg az un. Civil-kerekasztal. Temesvári Szilvia alpolgármester asszony köszöntötte a résztvevőket, kíváncsian várja a civilek javaslatait, a pályázatokkal, egyéb tervekkel kapcsolatban. Minden résztvevő bemutatkozott, bemutatta a szervezetét néhány szóban. A jelenlévők megszavazták a kerek-asztal ideiglenes vezetőségét, az önkéntes jelentkezőkből. Az ideiglenes vezetés, létrehozta az SZMSZ-t, amit véleményezésre megkaptunk. A későbbiek folyamán tervezik a folyamatos kapcsolattartást, és a rendszeres összejöveteleket.
VII. kerület – Az Erzsébetvárosban Civil fórum 2023. március 30-án volt, ahol először Szűcs Balázs alpolgármester köszöntötte a megjelenteket. Ez után az informatikus kolléganő tájékoztatta a civil szervezetektől megjelenteket, hogy csak elektronikus úton lehet civil pályázatot beadni. Ismertették a rendszert. Akinek problémája van, Kohári Edithez fordulhat, készséggel fog segíteni. A rendszer bevezetéséről kapunk értesítést.
XX. kerület – A kerületi civil fórumon bemutatkozott Fekete Katalin, az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Informatikai Bizottság elnöke, valamint Kovács András szervezési Osztályvezető. Szó volt többek között arról, hogy szeretnének szervezni egy Civil napot, melyen a kerületi civil szervezetek bemutatkozhatnak a lakósságnak, információt nyújthatnak részükre, tagokat toborozhatnak. Az önkormányzat szeretné idén megszervezni a kerületi gyereknapot is.
Felhívták a megjelentek figyelmét, hogy ha bárkinek segítségre van szüksége, akár programszervezésben, akár pályázat benyújtása kapcsán, kérjen tőlük segítséget, szívesen segítenek mindenkinek.