A Mozgássérültek Budapesti Egyesülete január 22-én találkozót szervezett. A találkozón azok a fogyatékos, főként kerekesszéket használó emberek vettek részt, akik, szeretnék megfogalmazni azt, hogy fogyatékosságuk miatt milyen akadályok állnak független életmódjuk kialakítása útjában.
Keresik annak lehetőségét, hogy az Egyesület, hogyan miként segítheti őket törekvéseikben.
Megfogalmazódott, hogy komoly változásokra csak az ő aktív kiállásukkal, jogos igényeik megfogalmazásával és érdekeik érvényesítésével van esély.
Több téma vetődött fel, amit nekik maguknak akciókká, cselekvéssé kell formálni.
A fogyatékos emberek életét nagyban meghatározza, hogy akadálymentes, környezetben élhessenek Budapesten. Kerekesszékkel, de bármely mozgásszervi problémával élő ember szabadon tudjon mozogni a városban, minden kerületben.
Nagyon fontos, hogy a fogyatékos emberek is részesei legyenek az informatika által kialakított világnak, fontos az is, hogy a különböző applikációk a fogyatékos emberek igényeire is figyelemmel legyenek. Az applikációk fejlesztésekor speciális igényeiket vegyék figyelembe.
Különösen a kerekesszéket használók fogalmazták meg, hogy a különböző eszközökhöz való hozzájutás, az eszközök választhatósága, nagyon sok problémát vet fel, amivel mindenképpen foglalkozni kell.
Megfogalmazódott az, is, hogy szükség van közösségi helyekre, ahol a fogyatékos emberek közösségeket alakíthatnak A közösségek erősítését több napos találkozók, nyári táborok szervezése segítheti.
A résztvevők abban állapodtak meg, hogy első feladatként a Budapest közlekedésnek akadálymentességét veszik (járdák, utak, közlekedési csomópontok, közlekedési eszközök, és ezek csatlakozási lehetőségei.
A csoport tagjai az észlelt problémákat az erre célra létrehozott email címre juttatják el, s következő találkozón megbeszélik, hogyan tudják aktivitásukat kifejteni.
A formálódó csoport nevet is választott magának. Új Hullám
Az email cím: ujhullam@mbeinfo.hu